Öröklődő tulajdonságok

Spock csecsemőgondozás könyvét sokszor előveszem, és persze fenntartással (a sírni hagyós rész után), de olvasgatok belőle dolgokat.

Most értem pl. egy érdekes részhez, amiben arról beszél, hogy egy csomó szülő (itt most nem a szupernyuszimamcikra gondol) elkeseredik, ha azt látja, hogy hiába tart be minden szabályt, hiába próbál mindent, neveli szépen, a gyereke nem akar aludni, bömböl egyvégtében, nyűgös, aggresszív, stb. Magukat okolják, miközben arra nem gondolnak, hogy az ilyen viselkedésre a hajlamot tőlük örökli a gyerek, azt meg ugye megszüntetni nem lehet, esetleg segíteni "elnyomni", hogy ne legyen neki olyan kellemetlen.

Mikor ezt olvastam beugrott néhány pillanat KisDé életéből... Pl. ahogy megüti magát játék közben kicsit és elkezd vígasztalhatatlanul sírni (fel kell venni, különben nem hagyja abba), hogy pl. ha az öledben van és nagyot nevetsz elsírja magát, hasonló keservesen.... Múltkor meséltem neki a vizilóról, ő ült az etetőszékben és mondom ; A viziló a nagy szájával HAMM bekapja a füvet... Vince erre hangos jajveszékelésbe kezdett, ki kellett venni a székből, miközben azt mondogattam neki, hogy áááá nemeszimeeeg dehogy hamizza meg a füvet naaa ne sííírj :))))

Szóval ezzel az érzékenységgel rám ütött, az biztos, én 3 éves koromban elvesztem a búcsúban, elvittek a hangosbemondóig, de annyira kétségbeesetten sírtam, hogy a nevemet se tudtam elmondani, ezt mondták be:

Egy nagyon síró kislány keresi szüleit a hangosbemondónál!

Én imádom, hogy ilyen érzékeny és ha nem változik meg gyökeresen (nyilván nem), nem várom el tőle, hogy frankócsávó legyen, legyen ilyen szeretni való kedves érzékeny Vinyó, ha ilyen. Csak rájöttem én is most már, hogy nem tiszta lappal kezdem a nevelését, hanem a füzet már be van vonalazva rendesen.