Legyen. És Lőn!
Vasárnap a befulladás éjszakája volt, hálistennek gyorsan lefolyt. Sikerült Vincét megnyugtatni, nem izgatta fel magát teljesen, pedig az elején rendesen meg volt ijedve. Kapkodott a levegő után, köhögött, vörösödött,köhögött, zihált, köhögött, hörgött. Én már utcai ruhában álltam, mikor láttuk, hogy már nem kapkodja a levegőt, kezd múlni a roham. Ügyeletet felhívtuk, azt javasolta, hogy az ablakot nyissam rá és a hideg párologtatót szintén, plusz altassam egy nagy párnán, vagy az ágyat döntsem meg, hogy a nyálka ne a torkába folyjon, hanem lefele.
A hétfő az orvoshoz járkálás napja. Kaptunk mindent, ami nem használt, csak krupp ellen. Na de a gyerek nem volt kruppos. Éjszaka ismét ébren voltunk, kedd reggel egy másik orvoshoz mentünk, mert már sípolt a KisDé tüdeje. Ő ránézett, elővett egy befújót, amit asztmásoknak adnak, befújt KisDének kettőt, majd pár perc múlva még kettőt, felírt egy ilyen készüléket és hazaengedett minket. Mondanom se kell, hogy a kedd estét lázasan a Madarász kórházban töltöttük, több ismerősünkkel együtt, akiknek a gyereke szintén befulladt a hidegfronttól. Este 11-kor a 6 ágyas kórteremben gyereksírás, dumcsi, énekelgetés, anyukák pusmognak, szóval jó lett volna benn maradni...
De még aznap éjszaka hazajöttünk, azt mondta a doki, hogy KisDé lábon is kihordja ezt a betegséget, csak itassuk, kezeljük. Szerda reggel Vince virgoncan ébredt, láztalan volt, a fulladás enyhe lett, már csak 2-3 óránkánt adtuk a gyógyszert neki. Elvittük ügyintézni, mert van pár olyan dolog, amit muszáj, mire hazajöttünk, ismét kapkodta a levegőt, ezúttal a gyógyszer ellenére is. Ekkor szteroidos kúpot kapott. Estére rendbe jött teljesen, nem lázasodott, nem lett rosszul és az antibiotikum is elkezdett hatni. Ma reggel minimális nehéz légzés, láztalan, virgonc.
Ma csütörtök van. Nincs semmilyen süti megsütve, nincs bevásárolva, nincs ajándék megvéve. Úgy lenulláztuk magunkat, hogy NagyDé az inhaláló készüléket kapja karira, én meg a gyóccereket :) De nagyon rég kaptunk ilyen szép ajándékot. Van itthon egy egészséges gyerekünk, aki nem kórházban tölti a karácsonyt, mint a sok kis beteg puja, akikkel benn találkoztunk.
Mindenkinek hasonlóan boldog karácsonyt kívánok, mint amilyen nekünk jön :)