Kedves Vinya, nem mondom meg, hogy melyik nagyapád volt, de 2 napja felkapott, összepuszilgatott és mikor ezzel végzett, aszondta ; upszi, hát én taknyos vagyok, most mi lesz?
És másnap reggelre jött az orrfolyás, mára köhögés és éjszaka a nehéz légzésed. Pont, mikor tünetmentessé váltál volna.
Nem gyógyultál meg, pedig már nemsokára két hete küzdök mindennel, hogy jobban legyél. Nem tudunk kimenni az utcára huzamosabb ideig, mert még hideg is van. Tehát foglaljuk össze, nem tudunk kimenni az utcára sem és maradt az orrfújás, inhalálás, nyűgösség, betegség. És nem tudunk elmenni a tervezett szilveszteri mulaccságba. :((((
Anyádnak a töke tele van már, tényleg SEHOL nem voltunk két hete.
Akkor is lesz szilveszter és január elsején elutazunk a Mátrába, ezt most találtuk ki.
Csak higgyem el, hogy jó lesz :)
2011. december 30., péntek
2011. december 22., csütörtök
Legyen asztmatikus hörghurut
Legyen. És Lőn!
Vasárnap a befulladás éjszakája volt, hálistennek gyorsan lefolyt. Sikerült Vincét megnyugtatni, nem izgatta fel magát teljesen, pedig az elején rendesen meg volt ijedve. Kapkodott a levegő után, köhögött, vörösödött,köhögött, zihált, köhögött, hörgött. Én már utcai ruhában álltam, mikor láttuk, hogy már nem kapkodja a levegőt, kezd múlni a roham. Ügyeletet felhívtuk, azt javasolta, hogy az ablakot nyissam rá és a hideg párologtatót szintén, plusz altassam egy nagy párnán, vagy az ágyat döntsem meg, hogy a nyálka ne a torkába folyjon, hanem lefele.
A hétfő az orvoshoz járkálás napja. Kaptunk mindent, ami nem használt, csak krupp ellen. Na de a gyerek nem volt kruppos. Éjszaka ismét ébren voltunk, kedd reggel egy másik orvoshoz mentünk, mert már sípolt a KisDé tüdeje. Ő ránézett, elővett egy befújót, amit asztmásoknak adnak, befújt KisDének kettőt, majd pár perc múlva még kettőt, felírt egy ilyen készüléket és hazaengedett minket. Mondanom se kell, hogy a kedd estét lázasan a Madarász kórházban töltöttük, több ismerősünkkel együtt, akiknek a gyereke szintén befulladt a hidegfronttól. Este 11-kor a 6 ágyas kórteremben gyereksírás, dumcsi, énekelgetés, anyukák pusmognak, szóval jó lett volna benn maradni...
De még aznap éjszaka hazajöttünk, azt mondta a doki, hogy KisDé lábon is kihordja ezt a betegséget, csak itassuk, kezeljük. Szerda reggel Vince virgoncan ébredt, láztalan volt, a fulladás enyhe lett, már csak 2-3 óránkánt adtuk a gyógyszert neki. Elvittük ügyintézni, mert van pár olyan dolog, amit muszáj, mire hazajöttünk, ismét kapkodta a levegőt, ezúttal a gyógyszer ellenére is. Ekkor szteroidos kúpot kapott. Estére rendbe jött teljesen, nem lázasodott, nem lett rosszul és az antibiotikum is elkezdett hatni. Ma reggel minimális nehéz légzés, láztalan, virgonc.
Ma csütörtök van. Nincs semmilyen süti megsütve, nincs bevásárolva, nincs ajándék megvéve. Úgy lenulláztuk magunkat, hogy NagyDé az inhaláló készüléket kapja karira, én meg a gyóccereket :) De nagyon rég kaptunk ilyen szép ajándékot. Van itthon egy egészséges gyerekünk, aki nem kórházban tölti a karácsonyt, mint a sok kis beteg puja, akikkel benn találkoztunk.
Mindenkinek hasonlóan boldog karácsonyt kívánok, mint amilyen nekünk jön :)

2011. december 19., hétfő
karácsonyi sütemények
öcsém ez olyan, mintha Déva várát építeném, a délutáni próbaadagnak mostanra nyoma sincs....
Még 4 félét terveztem, de úgy fogunk nekivágni a karácsonynak, hogy NagyDé plusz 5 kilóval fog panaszkodni, hogy de mami és nem akartál volna kis bejglit sütni esetleg?
Amúgy az én első ajim már megvan, KisDétől együttlétet kaptam, jó sokat, éjszakait is. A doki tutira mondja, hogy KisDé kruppos, de én meg még reménykedem. :( Tegnap köhögőrohama volt éjfél körül, fulladás, közben kis buci a pizsimre. Teljes volt a pánik, már a gatyám fenn volt, hogy bevigyük a kórházba, mikor abbahagyta. Többször fenn voltunk utána, de hálisten többet nem fulladt. Nem felhőtlen a kedvem, eléggé félek a mai estétől is.

2011. december 13., kedd
sztori
Múlt héten kb 2-3 napig nem gyurmáztunk, jövök be a nagyszobába a teregetésből megnézni, hogy mit csinál, erre rágicsál valami porladó fehér valamit nagy elánnal. Az egyetlen amire gondolni tudtam, hogy valahol talált valami gyógyszert, tehát nekiálltam kiköptetni vele a cuccot, a földön talált morzsát meg bekaptam én is, hogy megnézzem gyógyszer-e. ÚRISTEN ehetetlenül rossz az íze, tehát gyógyszer, ez TUTI. Elöntött a pánik, gondolkodtam mint az állat, hogy mit hagyhattam kinn, de semmi nem jutott eszembe. Ekkor már a száját mostam ki, hogy ne maradjon semmi felszívódó cucc... erre rájöttem, hogy ez a szar só-liszt gyurma volt, amit szétcsipked és egy kis galacsint talált, azt mosom épp a szájából :)))
vándörlend
Szuri után náthába be, onnan ki, köhögésbe be, most onnan ki. Ma este pedig már megint szívtam orrot és nem a sajátomat!
KisDével az élet klafa egyébként. Most már nyugodtan tudok főzni mondjuk, mert nem a lábam alatt kotorászik vagy a konyhából szeretne folyamatosan kicibálni, vagy torka szakadtából kiabálja az aktuális kedvenc szavát, amivel játszik (a mai szó a KUKI). Benn játszik a szobában, megy egy kört a motorral, átmegy a másik szobába, ott szétrámol, felépít egy tornyot, elkéri a só-liszt gyurmás zacsit a hűtőből, hogy hóembert csináljon (ábóóe=hóember), bemegy és csinál egy valami kukacot belőle vagy kettőt és a többit kis ujjbegynyi galacsinokra pödörve teríti az egész nappaliban.
Szóval egyedül eljátszik, cserébe ebéd után a lakás úgy néz ki, mintha atomot robbantottam volna. Ebéd után Vince elindul az ágya felé (tente), de aztán kicsit meggondolja magát és aztán mégsem, aztán de tente, aztán lefekteti Elmo-t, aztán befekszik mellé, aztán anya is befekszik mellé és 3 perc után tényleg alvás.
Este még jobb, fürdés után egy mese, aztán irány az ágya. Én ölbe veszem, mesélek neki egy szabadfogású mesét, amit én találok ki. A mesék általában úgy végződnek, hogy a főhős(ök) elképesztően álmosak lesznek, hazamennek megfürdenek és elmennek aludni. Mese után KisDé lefekszik az ágyra, én elmondom neki, hogy holnap miket fogunk csinálni, csupa szuper dolgot. KisDé becsukja a szemét és mosolyogva sóhajtozik, ilyenkor meg kell zabálni, elképzeli a másnapot :))
Ezután jó éjszakát kívánok neki és elmondom, hogy gyorsan aludjon, mert Anya is elfáradt. Becsukja a szemét megint és alszik. 3 perc alatt. Nekem ez most annyira jó, hogy nagyon.
Legújabb újság, hogy ebben az évben kipróbáljuk a műfenyőt. Igazából nem is kellene műfenyőnek hívni, sokkal inkább néz ki ez a fa fenyőnek, mint a félig illattalan elszáradt valami, amit faként tudtunk megvenni az utolsó 2-3 évben. Már egy hét múlva száradás jelei mutatkoztak, a díszekkel az ág már lefelé kókadozott, 3 hét múlva ki kellett dobni. Hát ezért nekem ne vágjanak ki többet karifát, ha lehet. Másért se :)
Amúgy a vásárlást hanyagolom és inkább pitézünk itthon mindenkivel. Én nemtom, idén lehet, hogy elúszom és nagyrészt eská kekszet fognak kapni a szerettek és valami apróságot. KisDé meg egész játékboltot :D
jó készülődést nektek is !
2011. december 11., vasárnap
szülői feladatok
Bennem volt ezermillió lehetőség és ebbe az állapotba, helyre kerültem az évek során, ebben csodásan érzem magam az időm nagy részében, de nem tudom ezt hogyan kell megtanítani. A "helyes"döntés metódus. Ezt keresem.
ui. na itt utólag morfondíroztam és a "nagyszerencse" metódust is keresem ezzel együtt, mert csomagban nagyon sikeresek :)
ui. na itt utólag morfondíroztam és a "nagyszerencse" metódust is keresem ezzel együtt, mert csomagban nagyon sikeresek :)
2011. december 10., szombat
minden az Anyegin múlik
Én nem (nagyon) vagyok anyagias. Megnézem mit mennyiért veszek meg, de nem szoktam a terméket minden létező boltban ellenőrizni, mennyiért adják. Ma több meglepetés is ért ezzel kapcsolatban. Az elsőt le is fotóztam, tessék, ugyanaz a termék a REGIO játékboltban és a KIKA lakberáruházban:
Nem is tudom, mekkora szerencsénk volt, hogy az első képen látható áron vettük meg a KIKA-ban és utána kaptam sokkot a REGIO-ban... azért persze el tudtam képzelni, hogy van különbség az üzletek árai közt, de erre nem számítottam.
Egyébként ez az a szett, KisDé imááádni fogja: http://www.minitoys.hu/product_info.php?products_id=22119&
A másik igen érdekes ez a könyv :
Először az Auchanban láttuk, az ára 1990 ft, arra gondoltam megvesszük, nem Vincének való, de annyira kidolgozott, igényes, tartalmas, hogy egyszer nagyon fog neki örülni. Nagy volt a sor a pénztárnál, vissza is raktam. Az Alexandrában az említett könyv ára már 5000 ft felett volt, itt már elkezdtem toporogni, nem igazán értettem a helyzetet...
Azóta folyamatosan azon gondolkodom, hogy mekkora árréssel dolgozhatnak a kereskedők valójában, ha féláron vagy az alatt is megéri nekik a terméket eladni??

2011. december 6., kedd
2011. november 29., kedd
So long and thank you for all the fish!
A hétvégének köszönhetően a testsúlyom 61 kilóig csökkent. Már csak 5 kiló a végállomásig :)
2011. november 28., hétfő
Gyomorrontás
Jelentem megvagyunk... egy szombati kiadós fasírozottos ebéd után az egész család rosszul lett, KisDé hasmenéses, NagyDé hasmenés+39 fokos láz, jómagam kidobtam a taccsot nagy gyakorisággal, de hálistennek még én tartottam a srácokat karban, mert a nem kívánatos romlott husitól így előbb megszabadultam. Jól kiegészítjük egymást :) Mindhárman falfehérek vagyunk és ki vagyunk kicsit tikkadva.
A hétvégénket a DéNagyi támogatta a szombati menüvel.
A hétvégénket a DéNagyi támogatta a szombati menüvel.
2011. november 23., szerda
A Zoli
Na má vigyázni kell, kit ültetek a kocsiba :o
ui: próbáltam nem vihogni, lécives értékeljétek :)
Ja amúgy ezt a videót de. 11-kor készítettem és 5-kor kelt, nem örökölte a csíkszememet :)
ui: próbáltam nem vihogni, lécives értékeljétek :)
Ja amúgy ezt a videót de. 11-kor készítettem és 5-kor kelt, nem örökölte a csíkszememet :)
2011. november 18., péntek
áásudbiszoláki
Ma beszéltem a főfőnökkel és Vinya márc 1-től bölcsis lesz. Punktum. Ámen.
Nekem felajánlott két munkakört, amitől rendesen már fel is izgultam, érdekes munkák és nem függök a főfőnök programjától.
LÁÁÁKILÁKILÁKI
Nekem felajánlott két munkakört, amitől rendesen már fel is izgultam, érdekes munkák és nem függök a főfőnök programjától.
LÁÁÁKILÁKILÁKI
2011. november 16., szerda
felpörögtünk :O)
Itten most már naponta újabb szavak jönnek, amiket nem tanítok neki, a mai nap szava a TEJ. A mai nap tejjjnap.
A holnapi nap játszóház nap lesz, beterelem KisDét ebben a jó kis poros levegőben a tücsöktanyába. Majd beszámolok.
Ma a kisebbik macska is nehezebben bírta a nyüstölést, mert szerencsétlen ivartalanítás áldozata lett. Béke a golyszik poraira.

2011. november 14., hétfő
mai néni
Virágüzletből kifele:
Néni hápci.
(A nénitől kapott egy virágot, amibe bele szokta dugni az orrát és úgy csinál, mint aki hapcizik. na ezután jöttünk ki és úgy mondta.)
Valamint a mai új szó a PÓK - pó, így neki ma minden állat pó. Igen.

2011. november 12., szombat
2011. november 11., péntek
dáfke Márton nap
Annyira szépen kitöltöm ezt az idióta kismama szerepet, hogy magam is csodálkozom... Ma Juli jött hozzánk benézni és BÁR PONTOSAN TUDOM, hogy diétázik, én rétesekkel és sk diós-sajtos háromszögekkel akartam megetetni! És egész délelőtt mondom jaj de jó lesz majd jön és tuti fogja szeretni a tökösmákost meg a kapros-túrós rétest, egy pillanatig nem villant át az agyamon, hogy bakker a nő nem eszik cukros lisztest :(((((
A dafke márton napot meg megtartom, mert mivel ma libát kell enni így ma kolbászt és kétféle hurkát sütök gyöngyhagymás savanyúsággal és káposztával töltött paprikával. Jóétvágyatkívánok.
2011. november 9., szerda
ez köz?
KisDé kreatíven kihasználja az összes kommunikációhoz bevethető eszközt, egyedül a szavakkal fukarkodik.
Amit ő csinál és a jelentésük
Néééniii (mutogat) - a néni elment arra
Néééniii :((( - a doktornéni megszúrta a lábamat és fáj
NÉÉNIII!! - néni gyere ide!
Ezzel az egy szóval még ennél is sokkal több dolgot ki tud fejezni, csak most nem jut eszembe.

2011. november 5., szombat
fontos észrevétel
KisDé kezd rájönni, hogy mehet az én akaratom ellen is. Nem durván, de feszegeti a határait, pl. ha elindulunk aludni, akkor lemászik az ágyról 2-3x és kimegy a nappaliba integetni NagyDének, vagy nem csinálja amit mondok, hanem figyeli, mik a reakciók rá, mást csinál. Általában tudok kicsit engedni a dolgokból, de a főnök még mindig én vagyok, ez a tuti :) Pl. az ágyról lemászásnál én benn maradok a gyerekszobában és megvárom, míg kiintegeti magát. Nem is teszek se megjegyzést, nem akadályozom meg, így most már mintha kezdené megunni a dolgot (meg olyankorra már elég fáradtka :)) két hete 20-25 perc is eltelik, mire lefekszik és elalszik, elkolbászolással együtt. Még mindig jó időnek számít más gyerekekhez képest ;)
Ha minden jól megy, lassan belesétálunk a dackorszakba ;)
Ha minden jól megy, lassan belesétálunk a dackorszakba ;)
2011. november 4., péntek
Azéletrendje
Hazahoztam a bölcsibe jelentkezős papírt és itt ülök fölötte egy órája, amióta alszik a KisDé. Fúde nekem nem olyan könnyű ez bakker, nem az adatokat kitölteni, hanem belegondolni, hogy egész nap a KisDudi a dadusokkal lesz, én meg elérhetetlen távolságra onnan, sőt olyan is lesz, mikor este későn érek haza és ezekbe belegondolni horror!! :)
De kell, szükség van rá, neki is és nekem is, mindenkinek.
Ebbe bele kell nyugodnom, van pár napom rá...
2011. október 27., csütörtök
Vincus 20 hós, mond pár fontos szót
mondatot még nem, azaz körülbelül ilyeneket, hogy Nappapa vau vau (nagypapánál vannak kutyák...) és Nammama tente (nagymama aludni ment...) hát ez van :D
2011. október 20., csütörtök
Juditnéni és a moszkítók
Ma KisDé végigaludta az éjszakát!!! Elfelejtettem elkezdeni számolni, de 10 alatt vagyunk még bőven. Lefeküdt este 9-kor és kelt reggel 7 órakor. Nemtom mondtam-e, KisDé fél7 után sem szokott felkelni, úgyhogy ment a hozsanna ezerrel :)
Ma mentünk először Judit nénihez, akit imád, megcsinál neki mindent, de ő is amit KisDé kér, mindent levesz, odagurít, visszadob, berreg, megmutat, kergeti, szóval minden olyat, amit az tesz neki, aki szeret vele lenni. Nagyon sokat nevettek együtt és mikor kérdeztem, Judit néni mit csinált, mutogatta a lábát, hajlítgatta, mint a ő, ui. Judit néni gyógytornász.

2011. október 11., kedd
bűnbarlang
Holnap érkezik nagyi lemezjátszója a régi gyereklemezekkel, hogy legyen mire rázni :)
Bal oldalon az új nagyágy a leesésgátlóval, nemtom feng shui szerint jót jelent-e a leesésgátló.
Bal oldalon az új nagyágy a leesésgátlóval, nemtom feng shui szerint jót jelent-e a leesésgátló.
2011. szeptember 29., csütörtök
Nem hiányzik a mozgááás?
Mostanában nem egy helyre járok edzésre, a csütörtököt máshol tartom és egyéb napokon ha megy, akkor futok. ERRE valami csajszi aszondja múltkor, hogy jaj hát te itt vagy megint? Nem hiányzott a mozgás?
Ja de.
Amúgy KisDé úgy motorozik öcsém, hogy nem érem utol és mindenhova motorral megy, kivi lennék mennyit futkározom reggel 6-tól 12-ig.... ja, mondtam már, hogy mindenhova motorral megy? Ma pl. én ülök a slozin, lábam mellett a kismacska, KisDé nyomul be a mocijával, hát ne tovább.
2011. szeptember 27., kedd
tente
Énnemtom ki mondogatta neki ezt a szót, mert mi nem használjuk idehaza. Ma odahozta az egyik könyvét, nagyban mutogatja a megvetett ágyat, odadugja a jobb füléhez a két kezét, becsukja a szemét, aszondja tente tente tente. Annyira nem használjuk ezt a szót, hogy legalább 4x magyaráztattam el magamnak; "mit beszéész jóember, mondjad csak, mi ez, alvás, áágy?"
Mondogatja kristálytisztán, TENTE, TENTE!
Ja mondom JA TENTE!
Azóta az alvás a tente. Milyen szó ez má'.
Mondogatja kristálytisztán, TENTE, TENTE!
Ja mondom JA TENTE!
Azóta az alvás a tente. Milyen szó ez má'.
2011. szeptember 17., szombat
KisDé legújabb szavai:
Anya :)
Traktor - Trekke
cica - ezt elég későn tanulta meg, ahhoz képest, hogy jelenleg 3 van a lakásban... :)
KEKKSZ - ezt biztos lucitól tanulta... hhiihi
round - a wheels on the bus goes round and round c. méltán híres :) dalból, mutatja is közben, így jelzi, hogy most megin' ezt kell énekelni :)
na a többire most nem emlékszem, majd ha eszembe jut szólok
Apa a szerelme neki, ha apa pólóját hajtogatom, teregetem, vagy meglátja apa cipőjét, mutogat, APA APA APA, ha bárki csenget az APA és a telefon ha csörög akkor az APA, tutti.

2011. szeptember 15., csütörtök
Got the keeey?!
Tegnap Zsével és KisDével mentünk volna kocsival Fruzsinához egy ketrecért. Hogy mi meg hogy meg mire kellett volna az tökmindegy, csak hogy indultunk volna és sehol nem volt a kocsi kulcs. Sehol.
Na mondom ennek fele se tréfa, megkértem NagyDét, hogy ha hazaér kb 15 perc múlva akkor próbálja megkeresni, addig alternatív módon közelítettük meg a célt. Mire hazaértünk se lett meg a kulcs, de én már kitaláltam, hogy kell csinálnom... sajnos...
Mivel délután a szemetes zsákot már ledobtam a szeméttárolóba, utána kell mennem, ui. KisDé nagy szeretettel pakol a kukába kb. mindent.. ... .
És lőn, míg KisDére apja felügyelt én szépen elmentem szemetet túrni. Kipecáztam egy bottal a mi zsákunkat a 300 közül, ugye nem kell mondanom, hogy az eau de szemetes nem volt vmi felemelő (a mi adagunkat konkrétan azért vittem le, mert nem lehetett a lakásban megmaradni a szagban...). A zsákot megfordítva pedig világosan kirajzolódott a kulcs, amit kerestem. Kiszakítottam és kiszedtem.
Ennyi a sztori lényege.
Fenn meg ugye tisztálkodás után is szagolgatott a két családtagom hogy fööjjj büüüdöööös :P:P:P:P:P

2011. augusztus 31., szerda
HOPPÁ
Minden leendő anyukát a saját érdekében megkérek, hogy gondolkodjon, mielőtt valamire megtanítja a gyereket. Nem mint én, aki meggondolatlanul tegnap megtanította KisDét ajtót nyitni, abból a célból, hogy ezentúl, ha reggel felkel gond nélkül át tudjon kalimpálni a szobánkba (éjjelre becsukjuk az ajtót, hogy a macskák ne menjenek be hozzá, hálisten, azok még nem tudnak ajtót nyitni...). Szóval tegnap déltől szabad a bejárás a slozira, kijárás a bejárati ajtón, a délelőtti szüretkor nem ülhettem be vele a nyaraló slozijába, mer fogja magát és kimegy.
Szóval gondolkodjunk, mielőtt cselekszünk, jórendben?
Szóval gondolkodjunk, mielőtt cselekszünk, jórendben?
2011. augusztus 22., hétfő
2011. augusztus 13., szombat
mamzi 2 nap nem alvás után kicsit netel, míg kisdé alszik
egykicsit fáradtakvagyunk nemigazanyukám? háddeigen ba***
Adalék info: KisDé kicsit áthúzta a csütörtöki számításaimat egy jóó kis éjszakai sírós/nemalvós/lázas/torokfájós vírussal és azóta nem sikerül 1 óránál többet lennem vízszintesben. 3 szemfog van áttörőben és egy gyulladt torok, oléoléolé (szegénykisdé :((((()
(plusz praktika, a bébiőr rá van applikálva az ingöm alatti pólóra és így mindenfelé tudok járkálni, hallom mi van a gyerekszobában, egyáltalán nem divatos de legalább rosszul néz ki)
2011. augusztus 11., csütörtök
Nyalihó!
KisDé este lefeküdt aludni és még mindig szakadatlanul pihen. NagyDé és jómagam reggel 5:15-től fenn vagyunk, mert a legkisebbek a nappaliban randalíroztak és úgy nem lehet aludni!! Kreatívan elfoglaltuk magunkat mostanáig, de mááá felkelhetne a KisDé, mert már hiányzik nekem ;)
Ma óóriási nap lesz, ismét játszóterezés délelőtt, kis kirándulás kertészkedés... aztán bevásárolunk és hazajövünk, délután valamilyen hosszabb alvást tervezek a KisDének, magamnak meg főzést meg mosást meg rendrakást, aztán játék, NagyDé hazajön, mamzi meg lepattan, mint rendesen mostanában kedden-csütörtökön.
kkkááávéééét!!
Vince új dolgai, amik most eszembe jutnak:
Elmo-elma
Mit mond a hal? - blublu
troli - trilliii
ez a kedvenc most, mutogatja és énekel (nánáánáááná), így jelzi, hogy látni akarja.
http://www.youtube.com/watch?v=oh99A86HraY

2011. augusztus 10., szerda
Eztiderakom
"A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzése fontosabb, mint az enyém. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár, utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszűnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerűbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van."
Popper Péter
Popper Péter
2011. augusztus 3., szerda
nagyfiús fogak
A vámpírfogak kijöttek alul (a rendezői bal oldalon még csak a hegye), irtó nagyfiús!
A hajköltemény egyébként az én művem, ma vágtam neki először. Van hova fejlődni, de azért csini ;)
A hajköltemény egyébként az én művem, ma vágtam neki először. Van hova fejlődni, de azért csini ;)
2011. július 21., csütörtök
2011. július 20., szerda
2011. július 19., kedd
2011. július 18., hétfő
végre ezt is megtudtuk
Kedves Sorstársak, Egykori Sorstársak és Jövőbeli Sorsbarinők!
Ha azon gondolkodtok, vajon mi a jó égnek kel föl a kis terrorista éjszaka 2-3-4 alkalommal, tán csak nem ééhes, szomjas, vagy anyaszagot kíván a drága?
Fenéket, okosodik!
http://divany.hu/poronty/2011/07/18/az_ejszakai_banzaj_kell_a_fejlodeshez/

2011. július 17., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)