2010. január 22., péntek

a 36 hetes gyerek

"Minden bent eltöltött héttel kb. negyed kilóval növeli a súlyát. Ez a zsírréteg segít majd neki beállítani a testhőmérsékletét miután elhagyta a klimatizált méhedet. Tényszerűen, születéskor a gyermeked 15%-nyi zsírral fog rendelkezni a testsúlyához képest (és te... na az egy másik történet). Attól függetlenül, hogy a méhedben van a babád mér tud figyelni, érezni, érinteni és látni. Az egyetlen dolog ami elválasztja a kinti élettől az a szülőcsatornád.

Az ínye megerősődik és úgy néz ki, mintha fogai lennének, de az első tejfogakra a születés után 3-12 hónapot kell majd várnod.
A gyermeked határozott mintákat mutat az alvásra és az ébrenlétre - kinyitja a szemét, ha fent van és becsukja, ha alszik. Már figyel, a fény vagy hang felé fordítja a fejét, pontosan úgy, mint egy újszülött teszi.
A baba ebben a korban körülbelül 47 cm magas és 2.7 kg." (2,7 kiló, muhhhahah)

ctg

Ma vettem részt először ilyen vizsgálaton, gyorsan el is mesélem, milyen is ez.
A helyzetem kissé "bonyolult" szülésügyi szempontból, ugyanis normálisan az ember (bocs, nő) fogad egy szülészorvost, legtöbbször még mielőtt gondolatban is megtermékenyülnek, már van a zsebben két doki száma. Biztos ami tuti.
Na ez ugye nálunk nem volt, viszont rászoktam a nyugdíjas szülészemre Dr. Mészárosra és eszembe se jutott, hogy elkezdjek olyat is keresni, akinél tudok szülni. A 34. héten felhívta a figyelmemet, hogy a 36. héttől ctg-re kell járnom hetente és ő azt már nemigen vállalja. Nem szartam be, átmentem a MÁV nőgyógyászati ambulanciára (oda tartozom) és a CTG feliratú ajtón kilépő szimpatikus csajjal megbeszéltem, hogy akkor jönnék, mára időpontot is adott.
A gyermek ma aktívan kelt, bementem (még beférek a kormánykerék mögé :) ) és 09:30-kor beültem a vizsgálóba.
Az egész úgy néz ki, hogy van két gép, mellette egy- egy kanapé, felhúzod a pólódat és a vizsgálónő rád kötöz két korongot. Az egyik a méh összehúzódásokat, méhfalba boxoló-rúgó gyerektestrészeket érzékel, a másik a gyerek szívverését. A gyerek szívverése ugyanolyan, mint az enyém, csak minimálisan gyorsabb, a rugdosás pedig a következő hangot adja:

SSSSSSSZZZZZZZSSSSSSSSRRRRR!! SSSSSSSSSZZZZZZSSSSSSRRR!!! 

Nagyon hangosan.

Rugdosás után, mintha lovak sprintelnének felgyorsul a szívdobogása, elképesztő gyorsra, de pár pillanat múlva visszalassul. Velem együtt beültettek egy másik lányt is, pont egy korú terhesek voltunk, hamar összebarátkoztunk.

SSSSSSSSSSSSSSSSSSSZZZZZZZZZZZZZRRRRRRRRR!!!
- öööh bocsesz, nem tudom mi lehet, nem is reggeliztem...
- semmi gond
SSSSSSSSSSSSSSSSSSZZZZZZZZZZZZZZZZZZRRRRRRRRRRSSS!!!
- ok most én elnézést...
- nem tesz semmit
SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSZZZZZZZZZZZZSSSSSSSRRRRRRRR!!
(maradjálmá)-hasnak suttogva
röhögés

A leletek jók lettek, a gyerek rossz :)

Már csak max 4 hét

2010. január 13., szerda

papa

Papa ma már odafönn pöröl-morog a Mamival.




Szia Papa, jövünk majd.

2010. január 12., kedd

gondolataim mostanában

1. mindenhol jó, de legjobb itthon :)
2. nálunk mindig van mit takarítani?
3. tudok én főzni, ha akarok bázz...
4. napról napra egyre messzebb van a piac/bolt/zöldséges/posta
5. már az összes létező orvosnál jártam vajon?
6. a gyerek jóga közben velem tornázik - felnyomja a talpat a torkomba köszi
7. vajon elég-e 7 féle kenőcs a mellcsíkjaim ellen? (nem, úgy tűnik)
8. lehet még ennél is nagyobb mellbimbóm? (remélem nem)
9. mi az, 5 nő mozdulatlanul kussban fekszik a földön becsukott szemmel párnával a lába közt 15 percig?
  (megfejtés: gátizomtorna)

2010. január 8., péntek

gyorsan, mert vendégetvárok :)

Minden szuper, fáj a fejem, de ez a kis eső majd elállítja , ilyenkor a több nap alatt gyűlő feszültség is feloldódik. Úgy beszélek, mint egy öregasszony :)

Délután sütit fogok sütni, most találtam ki, előkerestem a receptet, hogy van-e hozzá minden, de van. Persze citrom helyett narancs, almásból kevesebb lesz benne és belerakok kakaót is :) dáfke nem követem a receptet.

Voltunk 4d ultrahangon, a gyerek a mérések és a kis tokája szerint is nagy, eddig 30 dekávat veri az átlagot. Hiába no, Dégyerek lesz :)

Megjötta vendééég csörög nyitom megyek


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...